Változások törvénye 2-ik rész

Az Örök Változás törvénye - spirituális haladóknak

2-ik rész

DE NEHOGY AZT HIDD, hogy a változás csupán testi folyamat. Az öregedés pszichikai folyamat is, és abból a visszafordíthatatlan folyamatból fakad ,amelyet diszharmóniának lehetne nevezni. A diszharmónia ugyanis a bennünk zajló, romboló folyamatok által keltett zűrzavar. Ez a káosz pedig abból származik, hogy nem tanítottak meg minket, miként reagáljunk helyesen vagy legalábbis kevésbé önpusztító módon a változásokra.Tudniillik a belső konfliktus abból ered,hogy a dolgok, nem mindig úgy alakulnak bennünk, ahogyan mi azt megálmodtuk,illetve elvárjuk. Ez egyfajta belső konfliktushelyzetet generál, amely működésbe hozza az ember pszichés önszabályozó rendszerét, és a legkülönfélébb válaszokat adja a látszólagos probléma orvoslására vagy elkendőzésére.

EGY BIZTOS: a változás. Ezek szerint a változás csupa-csupa bizonytalanság volna? Nem. Nem mert a változásokat tökéletes pontossággal illesztik a sorsunkba. Csakhogy a mi életünk nem úgy működik, hogy előre ismerjük a megoldásokat, hanem úgy, hogy menet közben érjük el azokat a tudatszinteket, amelyeken egyre jobb megoldásokat a sors feladványaira. És minden bizonnyal azért lett így kialakítva, mert ezáltal biztosítható az élet végtelen változatossága, hiszen két lélek sohasem adja ugyanazokat a válaszokat ugyanazokra a kérdésekre. Ezért fontos a változatosság, a változtatás és maga a változás.

VÉGE