SZERELMI SZÁMMISZTIKA 7-ik rész

Számmisztika - Lélekpálya

6 és 1

Ha a hatos hagyja, hogy az egyes legyen a vezér, akkor boldogok lehetnek. Az egyes képes mindent megadni, a kényelmet,nyugalmat kedvelő hatosnak. A hatosnak viszont meg kell tanulnia, hogy amint nézeteltérésre, vitára kerül sor, ő húzza a rövidebbet.

6 és 2

Itt a kettes mindig kifogásol valamit, de nem rosszindulatból. Inkább szeretné,ha hatost ő irányithatná, bár jól tudja, hogy nem tud irányitani és vezetni. Igen jó munkakapcsolatuk lehet, viszont a magánéletben sorozatos sértődések konfliktusok várhatók. A hatos könyörtelen is tud lenne, ha bántják.

6 és 3

A hármas imádja a hatos vidám , életerős jellemét ,és csodálja élnénk természetét. Hosszú távon akár házasságban is jól működhet a két ember.Kölcsönösen kiegészitík egymást. Ők azok, akik képesek egy életet együtt leélni, és együtt sokra viszik az életben.Jó üzletttársak, bármilyen téren jól kijönnek egymással.

6 és 4

A hatos ebben a kapcsolatban néha unatkozik, ugyanis a négyes nem szeret szórakozni. Inkább rendez felújit A hatos szorosan kötődik a megszokott dolgaihoz, míg a négyes ezeket kicseréli, felújitja, ezt pedig a hatos hosszú távon nem viseli el. Munkatársként megférnek egymással.

6 és 5

Házastársi kapcsolatra e két személy jelleme nem alkalmas hosszú távon, bár nem lehetetlen az együttélésük. Az ötösnek nehéz elfogadni a hatos szélsőséges hangulatait, csökönyös ragaszkodásait, olykor rosszindulatát. Mindez azért kerül felszínre, mert a hatos nem tudja elviselni az ötös sikereit, sem a munkában, sem a magánéletben.

6 és 6

Jellemük és elgondolásaik egyformák, de nagyon kell egymásban a saját hibáikat is tolerálni ahhoz, hogy az együttélés sikeres legyen

6 és 7

E két emberének természete nem illik őssze, és mindketten jobban teszik, ha elkerülik egymást. A magánéletben egyikük sem várhat többet futó kalandnál, a munkában pedig rengeteg nézeteltérésre számithatnak.. és

6 és 8

Ebben a kapcsolatban a nyolcas a hatos hűségét tiszteli a legjobban, mig a hatos a nyolcas akaraterejét, magabiztosságát csodálja.Kölcsönösen képesek tisztelni egymást.Hosszú távon is jó társak úgy a magánéletben, mind a munkában.

6 és 9

E két szám szülöttjének céljai közösek és közösen harcolnak értük.Ha sikeresen egymásra találnak, mérhetetlen boldogságot biztosit mindkettejük számára. Egymásért mindent képesek megtenni.Munkában és az üzleti életben is kiváló társak, mivel a közös célért mindketten teljes erejükből küzdenek.Ha néha vita támad köztük, azt mindketten megbocsátják egymásnak.

folytatása kővetkezik.

Számmisztika és numerológia - cikkek Cikk | EZO.TV