SZERELMI SZÁMMISZTIKA 5-ik rész

Milyen titkokat rejt a szerelmi életed? - Megmondja a születésnapod! | Neon  signs, Numerology, Neon

4 és 1

Ebben a kapcsolatban az egyes akar irányitani, ami sérti a négyes érzékeny lelkét, és állandóan szenved. A négyes kitünő barát, megértő társ mindaddig, míg nem bántják az önérzetét. Hosszú távon nem mindig tudnak egymással megférni, sem a magánéletben, sem más területeken.

4 és 2

Jól összeillő, elválaszthatatlan páros. Kölcsönös kedvességük és hűségük mindkét fél részére meghozza az áhítot boldogságot. Minden téren jól megértik egymást,mert egyik sem akar a másik fél fölé kerekedni.

4 és 3

A hármas az a társ, aki megszabadítja, gátlásaítól a négyest, és búskomor hangulataiban is képes megnevettetni. Azonban hosszú távon nem mindig működik a dolog, mert a hármas, másoknak is tetszik s ezt a négyes nem viseli el. Munkában a hármas irányít, de ha megpróbálják elvitatni ezt a szerepet tőle, rögtön megszakadhat a kapcsolat.

4 és 4

Annyira hasonlítanak egymásra, hogy egymás gondolatait is kimondják. Mindenben tökéletesen egyetértenek. Biztonságos és tartós egyetértést alakíthatnak ki az élet bármely területén.

4 és 5

Az ötös vonzódik a négyes társaságához, mivel a négyes őszinte érdeklődést mutat az ötös gondjai iránt, és segiteni is igyekszik. Ha kölcsönösen tiszteletben tartják egymás elképzeléseit, zökkenőmentesen élhetnek együtt. A négyes viszont mindig újítani akar, és nehezen marad meg egy helyben,ami bizonytalanságot ébreszt az ötösben. Üzleti téren nem ajánlatos a társulás, mivel a négyes kíszámithatatlan, és bármilyen egyezséget képes felrúgni

4 és 6

E két szám szülöttei között létezhet a tökéletes boldogság. A négyes elragadónak tartja a hatost, képes csodálni annak művészi tehetségét. Őszintén érdeklődnek egymás gondjai iránt, de hosszú távon még se működik a kapcsolat, mert a négyes megunja az idilli életet, és szeretne kicsit változtatni, nyerészkedni.

4 es 7

A négyes kiegészíti a hetest mindazzal, ami hetesből hiányzik: gyakorlatiaság, dinamiznus,változtatás.Sajnos hetessel sem tud a négyes hosszú távon mindig együtt maradni, mivel a hetes visszafogott, elmélyült gondolatait, érzéseit a sok változás zavarja.

4 és 8

Kitünő kapcsolat, A legjobban ketten értik meg egymást, de a boldogságért mindig mindkettőnek nagy árat kell fizetnie. Hol , egyikük,hol másikuk kerülhet mély hullámvölgye. A négyesnek azzal is számolnia kell,hogy nyolcas társa hosszú ápolásra szorulhat, valamint korai özvegység is fenyegetheti.

4 és 9

Ha a kezdeti nehézségeket, félreértéseket le tudják küzdeni,jól megférnek egymással- de nem lesz vitáktól mentes a viszonyuk. A kilences mindent folyton ellenőrizz, ami persze bosszantja a négyest. E kapcsolat inkább a munkában működhet( bár akkor is lesznek nehézségek), mint házastársi kötelékként.

Folytatása következik.

Ezért vagytok egy pár! A számmisztika elárulja, miért kellett találkoznotok  a pároddal. Minden szava igaz - Blikk Rúzs